fbpx

Hogyan működik jól és romlik el az emésztőrendszerünk? 4. rész

Az emésztőrendszer alsó szakasza – a vastagbél

Olvasási idő 5 perc

A vastagbél

A vastagbél fő funkciója a nagy mennyiségű (napi kb. 1 liter) víz és elektrolitok visszaszívása a székletből, a széklet végleges formájának kialakítása, a vastagbél flóra tárolása, a meg nem emésztett salakanyagok és a fel nem szívódott béltartalom kiürítése.
A vastagbélben formálódó széklet haladása nem egyenletes, az egyes szakaszokon lévő tartalmak egymással keverednek.

Tipp: Ne aggódjunk, hogy mikrobiom vizsgálat során mikor vesszük le a mintát, mert ürítéskor az már kevert széklet.

Hogyan épül fel a vastagbél?

A vastagbél felépítésének sematikus ábrázolása
A vastagbél felépítésének sematikus ábrázolása (12)

A vékonybélből a vastagbélbe egy egyirányú billentyű (Bauchin billentyű) vezet át. A
vastagbél a vakbél nevű, kiszélesedett szakasszal indul. A vakbélből ágazik le a
féregnyúlvány – ez a nyúlvány szokott begyulladni, ezt hívja a köznyelv vakbélgyulladásnak.
A vastagbél a felszálló-, haránt-, leszálló ágban folytatódik, majd a szigmabél következik, és
a végbélben végződik.

A vastagbél belső fala a vékonybélhez hasonlóan redőzött, de bolyhokat nem tartalmaz,
csak betüremkedéseket. A redőzet felső részében, a villusokban, a bélhámsejtek között
találhatóak a védőnyálkát (mucint) termelő kehelysejtek, a kriptákban pedig az őssejtek.

Az egyes bélfalsejt típusok elhelyezkedésének sematikus ábrázolása
Az egyes bélfalsejt típusok elhelyezkedésének sematikus ábrázolása - Dr. Lucy Mailing ábrája alapján (13)

A vastagbélben a kehelysejtek által termelt nyálka (mucin) 2 rétegű. Felső része lazább
szerkezetű, és helyet biztosít a vastagbél flórának. Az alsó rétege pedig sűrűbb, és
védőhatár funkciót tölt be – elzárja a bélsejteket a külső környezettől és a baktériumoktól.

mucin réteg sematikus ábrázolása
A bélfalat védő nyálka (mucin) réteg sematikus ábrázolása – Dr. Lucy Mailing ábrája alapján (14)

A vastagbél élőflórája

Az emberi testben lezajló biokémiai folyamatokról az orvostudomány rengeteg információval rendelkezik. Közismert tény, hogy az emberi test nem steril, és hogy mikroorganizmusokkal osztozunk a szervezetünkön, főleg a bőrön, szájüregben, belekben, légzőrendszerben, húgyutakban és a hüvelyben. Egy átlagos esetben több milliárd (~100 billió – 1012) baktérium, gomba, vírus és archea (ősi egysejtű élőlény) él velünk, és ezek 95%-a a bélrendszerünkben található. (15)

A vastagbél mikrobiomja

A végbél funkciója, az anuscsatorna szerkezete és működése

A rectum (végbél) funkciója a széklet időszakos tárolása, és annak megfelelő időben történő ürítése. A széklet ürítését a belső és a külső izomgyűrű szabályozza – a közöttük lezárt teret nevezzük anuscsatornának.
A belső izomgyűrűt a végbél körkörös simaizmának megvastagodása képezi. Ez nyugalomban tónusos összehúzódásban van. Ez a gyűrű az akaratunktól független idegrendszer irányítása alatt áll. A belső gyűrű akkor lazul el, ha a végbél telítődik széklettel. Ezzel párhuzamosan a külső izomgyűrű feszessége fokozódik. Ezt a gyűrűt már akaratlagosan tudjuk irányítani, szabályozva a széklet kiürítését.

A széklet könnyebb kiürítéséhez fontos megfelelő pozíció felvétele, főleg székrekedésre hajlamos embereknél.

Tipp: Kutatásokban bizonyítják, hogy a félig guggoló póz segít a széklet kiürítésében (16)

székletürítés
Helyes testtartás a vécén a székletürítés közben (16)

Mikor tartják megfelelő állagúnak a székletet? - Bristol skála

A skálát 1997-ben fejlesztették ki a Bristoli Királyi Kórházban.

Bristol székletskála
Bristol székletskála (17)

A Bristol skála ezt a 7 féle széklet állagot különbözteti meg (17)

1-es típus: a különálló csomók 1-2 centiméter átmérőjűek, megjelenésben mogyoróhoz hasonlóak, kemények, felületük durva, egyenetlen. A székelés fokozottan nehéz, fájdalmas. Vérzés is társulhat hozzá, ha a kemény csomók felsértik a bél nyálkahártyáját vagy az aranyeret.

2-es típus: kolbász alakú, kemény széklet, felülete csomós, fodros. Az 1-es típusú csomók összeállnak, és 3-4 cm átmérőjű egybefüggő tömeget formáznak. Kitolása rendkívül nehéz, ugyanis az átmérője gyakran eléri a végbélnyílás maximális tágulatát. A szorulásos betegek tipikus széklettípusa, amely akkor alakul ki, ha a széklet hosszú időre (akár hetekre) megreked a bélben.

3-as típus: kolbász alakú és állagú széklet, repedezett, egyenetlen felszínű. A 2-es típushoz hasonló, de a székrekedés foka már enyhébb. A kitolásához erőlködés szükséges.

4-es típus: kolbász alakú széklet, sima felületű és puha, általában naponta egyszer jelentkezik. A székletnek ez az egészséges állapota. Átmérője általánosan 1-2 cm, rostban gazdag táplálkozás mellett vastagabb.

5-ös típus: puha, sima felületű, több darabban érkező széklet. Ez is egészségesnek tekintendő, általában azoknál a személyeknél jelentkezik, akik naponta többször székelnek.

6-os típus: bolyhosan összeálló szakadozott székletdarabok, pépes állag. A hirtelen jelentkező székelési ingert gyakran nehéz visszatartani, átmenet a hasmenéses állapot felé.

7-es típus: vizes, teljesen folyékony széklet, amely szilárd darabokat nem tartalmaz. Hasmenés.

Szerző: Lányi Kata

A cikk írásához a szakmai alapot a Tulassay Zsolt által szerkesztett Gasztroenterológia szakkönyv biztosította – 2023. Medicina Kiadó

12. https://medicover.hu/mutet/sebeszeti-mutet/vegbelsipoly-mutet/

13. https://www.lucymailing.com/scfas-part-3-decrypting-the-butyrate-paradox-can-excess-butyrate-be-toxic/

14. https://www.lucymailing.com/scfas-part-2-the-benefits-of-butyrate/

15. Gasztroenterológia – 2023. Medicina Kiadó, szerk. Tulassay Zsolt

16. (https://www.pelviperineology.org/pdfs/PPJ_38_4_130_134.pdf)

17. https://aranyer.info/tudastar/bristol-szeklet-skala